Ült az ágy szélén, teste egyenes volt mint a cövek, már nem ringatódzott. Rövid haja tépett szálai verejtéktől nedvesen csillogtak, őzike-barna szemei olyan mereven néztek ki az ablakon, mintha már nem is élnének, nem is rezdült a szemhéja. Durva szövésű, kincstári hálóingéről hiányoztak a  gombok, kreol bőre barnán villant ki a fehér anyag erős kontrasztjaként.

 Robotszerű mozdulattal csúszott előbbre, letette  a lábait, felállt. A padló hidegét mintha nem is érezte volna. Volt …

Szedd a lábad Tildus, gyorsan kell haladni, itt van a nagy nap, a fing is szegen lógjon, a légy is seggen csússzon addig,értetted-e, na kislányom, megtanítalak én téged takarítani, micsoda, hogy derogál neked  grófkisasszony létedre a takarítás, há'sze nekem is, de most ez van, ezt kelll, elviselni, glédába álltak a ruhák, bizony, mikor még mi voltunk a naccságosok, de most te takarítod ki a párszárítót a morzsáktól, s a laskát is te siríted, ha úgy kívánja a naccságos…

  Simára kopott a kilincs ami a tenyerébe simul, amint benyit a réges régi lakás ajtaján. Végigcikázik rajta a gondolat, hogy mennyi kéz érinthette ezt a fémdarabot. S megannyi kézhez egy-egy ember tartozott, testtel, lélekkel, szenvedéssel, szenvedéllyel. Az ő szüleinek, nagyszüleinek a keze , mi több az övé is finomított rajta. Hamvas bakfiskéz volt ez még akkoriban, és lám, most újra lenyomja, immár öregedő tenyerével. Nem állja meg, ránéz a…

 Mennyi emlék, mennyi visszatérő arc. Itt lebegnek, láhatatlanul, de mégis szinte kézzel foghatóan. A  szék aluminium rúdjai  közé font színes damilok vágják a combját. Nem, most nem, de mégis érzi...Már nem azok a székek vannak, a mostaniak modernek, párnázottak. A kávé, amit szürcsölget friss, finom. Annak idején komoly előnyöket élvezhetett az ember, ha ilyen kávéhoz jutott. Ritkán tartotta meg, ha egy rokon, ismerős hozott negyed kilót, inkább odaadta…