Immár nálunk az ősz uralkodhat,

gesztenyék, diók földön koppannak,

hűvös szelek lombokat szaggatnak,

falevelek repülnek, lehullnak.



Úgy járok a hűvös szürkületben,

mint árva madár a rengetegben,

kinek szívét félelem öleli,

darvakkal szállna, szeretne menni.



Áll valaki ott a hegyek alján,

az eget kémleli, int is talán,

mint ha tőlem búcsúzni készülne,

szeméből csordul fájdalomkönnye.



A szél is mintha ővele sírna,

messze…

                                                  Apokalipszis

                                                 Újbarokk

                                                 koldusok

                                                 csatározása

                                                 csaláncsípéses

                                                …

           Kriszta  elmosolyodott  azon  ötletén, hogy ő most megeteti a szilvákat  fahéjas cukorral, aztán a tésztát a szilvákkal, majd a szép kerek gombócokat megfürdeti fövő vizben,azután meg jöhet a guriga az aranysárga, cukros morzsában.Majd gondolt egyet, s hopp, máris csinálta-fele adag szilvát diógerezddel bélelte, hadd találgassanak, mikor eszik,hogy most vajon melyik is lesz. Zsolt  abbahagyta rejtvényezést, rápillantott a nőre,elnézte amint az…

Álom malom mormol,

olom lovagol,

lovam álom,

bálom babám.

Ollló álom

balog álom.

karcol a szél,

álom bálom.

Ó látom…

Egy fa a hegytetőn

áll büszkén, feltörőn

ágait kitárja.

Ellenáll fagyásnak

tomboló viharnak

századok óta vár.

Essen bár jégeső

hóviharral befedő

de a fenyőfa, áll.

Sok éve van annak

árvája magánynak

neki vagyok társa.

Nem ültette senki

Úr ki megteremti

s, az ő keze védi.

Ő szeretetének

felkiáltójelnek

s nekem a székelynek.

Istenem…

Mikor a nyárnak fátyolos világa

sárga kabátot öltve elillant,

álmatag, hamvas szirmait kinyitja

a fázós ajkú őszi alkonyat.



A délibábos hortobágyi rónák

nyáladzó pók fátylaiba fogant.

Szökött álmainkat elorozzák

a semmibe némán vesző szavak.



Midőn e lázas időmúlásában

az alkonyat ontja szét a csókokat,

a lenyugvó nap fénye elalél.



Ki ez őszi varázst még nem csodálta,

kinek nem volt szép délibábos álma,

annak sivár…

Ácsorgó

Mind ritkábban történik meg, hogy kapu előtt üldögélő vagy ácsorgó embert lássak az utak mentén. Manapság nem szokás csak úgy kiállni az útra. Mint ahogy az is kiment a divatból, hogy az utcára menjen az ember. Pedig a régi időben az utcára menés a közösségi élet egyik sajátos formája volt, utcára menni majdnem annyi volt, mint részt venni a közösségi fórumon. Nemcsak vasár- és ünnepnapok délutánjain szoktak utcázni, emlékszem két olyan emberre is, aki hajnalhasadástól…

Elorozzák létünk elemeit,

s a hitemet.

Nincs benne szó, csak haldokoló ősz,

s vak sápadtság.

Fák lehullt levele lett ágyasa,

s avar alom,

lábam sem járja hamvadás útját,

s halkul zajom.

A gólya sem kerepel a póznán,

már messze jár.

Terjeszkedik el halálos csendben,

mi rendeltet.

Fáradt a táj, hullajtja könnyeit

megy pihenni.

Riadt emberszemekben félelem,

kő réveteg,

szövi fájdalmát a múló nyárnak,

ökörnyállal.

Búcsúzik…

Őrizném a fészket sasként a hegyekben,

lennék pásztora éjnek, fent, fellegekben

napnak árnyéka is lennék, szeretetben.



Keresem létemben születésem titkát,

múló életemnek zegzugos fájdalmát,

keresem a választ, az igazak szavát.



Varázsigéket mormolok magányomban,

kékre festem az eget rút napjainkban,

tüzeket gyújtok rabságunk poklaiban.



Szembenézek az álmatag alkonyattal,

a hazug arcú vágyódó csillagokkal,

a rossz-arcú kínnal,…

Az emberek ártatlan arccal hazudnak,

s visznek az erdőbe bele.

Csodaszámban találmányokat gyártanak,

s a szép természet pusztul el kezeik alatt.

Kinevetnek, és kigúnyolnak,

minket, földünket, s kik embereket védik.

Falakat emelnek, nagy vermeket ásnak,

s csak lassan minket mind beletaszigálnak.

Városok nőnek, terek, hidak, és utcák,

erdők tűnnek el, okultan, de kiirtják,

vizek múlnak, emberszennyel elpusztulnak,

s rám, kinek ez fáj, most megvetőn…

Ma reggel a városban akadt dolgom. Amikor kiléptem a kapun, hirtelen nem tudtam, miért van ilyen nyüzsgés... Beletelt pár percbe, mire rájöttem: ma elkezdődött az iskola, özönlik a sok nebuló. A Fenyő utcán leérve a Bolyain még nagyobb volt a tömeg. A kicsiket a szülők kísérték, általában az anyukák, de akadt egy-két nyakkendős apuka is. Előttem egy türelmetlen anyuka haladt, rakoncátlan fiával. A kisfiú nem bírt magával, sehogy sem akart szépen, illedelmesen lépegetni. Egyszer csak az…

                                                    Szieszta

                                                                         A.nak

                                     Agysejtjeimen átsétált a reggel

                                     sietve,némán lépkedett tovább,

                                     s a balatoni kertek harmat-árnyán

                                     fapadra ült,várni a…

Szempilládon könnycsepp,

ragyogva én vagyok.

Csillagfénnyel benne,

örömmel ragyogok.

Rád vigyázok éjben,

fénylő napsütésben.

A csók is én vagyok,

soha el nem múlok.

Álmodban én vagyok,

az őrző angyalod.

Ölelni is vagyok,

szívedben dobbanok.

Az életed vagyok,

bírom minden titkod.

Tolvajkulcs is vagyok,

benned mindent nyitok.

Pacsirta is vagyok,

csak Neked dalolok.

A nap is én vagyok,

melengetni tudok.

Kertben…

Tompuló fénnyel, gyengülve szalad,

felhők sem takarják, de hűl a lelke,

levelek rezdültek, s a fák fáznak.



Támadt szél fentről, a hegyek felől,

ágak hajlanak,  törnek, reccsennek,

virágok múlnak, sírnak temetők.



A madarak csendben elnémulnak,

zenéjük egyre távolabb, halkabb,

gyászolni készül a szelíd , s a vad.



A nyár, sóhajt a cinege madár,

megsemmisülni készül a csendben,

madárkórus, tücsökzene nyomán.



A nap fent az…

Sommás hommázs

                          Egy Karinthy-vers apropójára

Elvtárs, úgy fest, felül maradtál

a Tétel és Törvény szerint –

dögödre hiába is szaglász

hiéna: uralkodsz megint.

Mégis a falkád volt erősebb.

Apró hadak csángáltak el –

s hogy a koncon ki osztozik most,

tégedet csak az érdekel.

Öklöd, mikor lecsapni kellett,

sosem állt meg a félúton,

erő és…

                              A  sors  iskolája

                                     Az  éj  csendjébe  belehasít

                                     Egy  mentõautó  szirénája,

                 …

Árok szélén ...

írta:Attila-benczi

Árok szélén, pompázó virágok közt

ül egy törékeny nő.

Szigorúak a nemes vonásai ...

diókat bontogat.

Egy vándor megy arra

s kérdi őt.

-Mért ülsz itt egymagad?

A nő rápillant:

-Nem ismer senki

mert a nevem - IGAZSÁG!

A vándor mellé ül,

-Hadd bontsam én is a diókat.

-Ezek nem diók ... Gondolatok!

Keresem bennük önmagam,

de üresek a diók,hazug gondolatok.

A vándor…

Jegenyefa hányszor kértelek szépen,

hogy ne törj oly kevélyen fel az égre,

mert te is csak egy fa vagy, szál, s törékeny

s jő a szél neked is hajlonganod kell.

Büszke derekad bírja majd a nyomást?

Vagy úgy roppansz el, mint az égő parázs,

s mi szép volt a magasban, alázuhan,

s kik lent voltak, mondják imádságukat.

15.09 2012

Nyurga alakja ismert volt az egész városban. Legtöbbször az állomás környékén tűnt fel. Ritkás, szalmasárga haja a koponyájára tapadt, orra karvaly csőrére emlékeztetett, fura ellentétben állt ívelt, már-már nőies szájával, gödröcskés állával. Mindig frissen borotvált volt, kivéve mikor a szekuritáté falai közt töltötte az éjszakát. Elég sűrűn vendége volt a Rigó utcai épületnek, nem tudott, de nem is akart lakatot tenni a szájára. Egyenes tartású ember volt, a gerince nem görbült meg,…

Egyszer csak lehull majd minden levél,

mely hordta a nyár szerelmes képét,

s mi állunk tétlen, sápadt réveteg.



Majd a hegyet hólepel takarja,

elmúlásé lesz a fák szép avarja,

csak a pataknak dübörög hangja.



Tél fagyosan lopja majd időnket,

álmaink, szerelmünk benne veszhet,

enyhülést a fagy, nekünk nem enged.



Vesznek sorjában szép reményeink,

a nyár, s benne építő hiteink ,

s boldogságunkat  madarak viszik.



Enyhülést a…