Lófalván nagy csuda történt, amikor az 1990-es években egy iszonyú hosszú idegen autó verte fel az út porát. Lassan, óvatosan érkezett. A faluban néhányan élcelődve meg is jegyezték, hogy talán tojást szállít, hogy nem mer gyorsabban menni. Nagy volt a szájtátás, amikor nagyot fújva megállt az idegen jármű a templom közelében. Valami madárnyelven beszélő emberek mászkáltak le róla. Hamarosan megérkezett a pap is. A lófalviak legnagyobb csudájára ő is tudott azon a krákogó nyelven beszélni.

A falusiak mindebből semmit sem értettek. Aztán a pap megkérdezte, ki szeretne segíteni. Mindenki jelentkezett. Ebben a faluban senki sem félt a munkától.

Kinyílt az autó ponyvája. Rettenetesen sok fekete zsák volt rajta. A pap azt mondta, ruhákat hoztak az idegenek. Fél napig is eltartott a lerakásuk. A pap tolmácsolta, hogy mindezt szeretetből hozták a hollandok, mert hallották, hogy itt Lófalván nagy a szükség a ruhára.

Hamarosan sor került a ruhaválogatásra. De hogy ne legyen túl nagy a lófalviak kapzsisága, ezért nevetségesen olcsón lehetett megvenni a ruhák kilóját. Mindenki ott volt a faluból, aki csak mozogni tudott. Válogatták, csodálták a ruhaneműket, ugyanis a kommunista rendszerben látni sem lehetett ennyiféle textilárut.

A válogatók között ott volt Kalimpa is. Volt neki becsületes szép magyar neve, de inkább ezt ragasztották rá a háta mögött, ugyanis – modern nyelvhasználattal élve – a többségtől eltérő módon gondolkozott. Szakállát ollóval nyírta rövidre, mert semmiképpen nem akart megbarátkozni a borotvával. Egyszerűen élt. Aki megkérte, annak segített. Csak arra kellett vigyázni, hogy olyan munkát adjanak neki, amiben nem nagyon lehet hibázni. Így fát vágott, kertet ásott, trágyázni segített, sőt a szomszédgyerekek hiányzó leckéit és házi feladatait is gyakran leírta kislányosan gömbölyű gyöngybetűkkel.

Szóval Kalimpa is nekiállt válogatni. Gyűjtögette a ruhaneműt, ami megtetszett neki. Állandóan dicsérgette mindenkinek, micsoda gyönyörű ingeket kapott, amilyen neki sosem volt. Föl is próbált egyet. Szép csipkés volt az eleje nagy kivágással. Szinte kilátszott a köldöke is, pedig begombolta. A legjobban viszont annak örült, hogy jó puha válltömése volt. Választott még legalább húsz hasonlót.

-          Biztos, eladja valahol! – suttogták Kalimpa háta mögött, és neki egyedül ingyen adták, amit válogatott.

Másnap újra ruhavásár volt. Kalimpa ott állt a sorban az elsők között. Mondta is mindenkinek, hogyha találnak olyan puhavállú inget, azt adják neki, mert ő csak olyat akar venni. Voltak, akik megjegyezték, hogy azok nem neki valók, mert nőknek készítették, de ő mosolyogva elárulta a trükköt: nagyon jól lehet benne fát hordani, mert nem szúrja az ember vállát. Tudnak ezek a hollandok valamit! Biztos, ők is sokat járnak az erdőre, ezért csináltak ilyen ingeket. S aztán nem lenne helyénvaló, hogy éppen az asszonyokat küldjék fáért… Tehát mégiscsak neki valóak.