Bontogatom a csomagom,
az első réteg alatt bámuló 
nagy szemek, aprócska kezek, 
édes mosolyok rejlenek.
Felbátorodva bontom tovább 
csupaszív kedves kis csomagom, 
ölelő karok nyújtóznak felém, 
puszik záporoznak az arcomon 
s én gyönyörködve veszem karomba, 
milyen drága, milyen szépséges
és az enyém. Ahogy tovább bontom, 
nőni kezd a csomag és egy 
királylány/fi toppan elém. 
Cserfesen fecseg, be nem áll a szája, 
kérdez és mindent tudni akar. 
Nem győzöm a sok kérdést megválaszolni, 
de meg se várná, már futni akar. 
A következő réteg meglepetést takar, 
a kamasz lány/fiú csupa titok 
és ő sem leli az utat magához, 
egyszer boldog, máskor szorong. 
Érzem, hogy most kell megragadni, 
szeretni, megérteni,
ráérünk még a titkokat 
felfedni/megfejteni.
Az utolsó réteg mögött már
egy érett ifjú áll, nem kisbaba,
nem is gyermek ki türelmesen 
arra vár, hogy kibontsam az ajándékom, 
lehámozzak minden réteget és megtaláljam 
magamba/benne a legnagyobb kincset, 
a lényeget, hisz amikor szárnyait bontogattam,
tanítottam, nem pusztán neveltem, 
néha keményen sokszor gyengéden 
gyönyörű emberré szerettem.