1983. Szilveszter este. Majdnem felszabadult a légkör. Kizárjuk a külvilágot, a politikát. A diktatórium megengedi az óévet elbúcsúztatni, az újat köszönteni (nem engedi meg viszont a karácsony ünnepét...). Csillagszóróval, hangos hujjogatással lehet mulatni. Sőt, a vezér beszédet mond éjfélkor. Stimati tovarasi si concetateni, romani, maghiar si de alte nationalitati...( Tisztelt elvtársak és honfitársak, románok, magyarok és más nemzetiségűek...). Az ünnepi asztalon finomságok, igaz, szalvétát nem sikerült beszerezni, de kicsire nem adunk! Éjfélkor kimegyünk a balkonra, jó előre elkészített kellékekkel. Gyufából tucatnyit viszünk, hisz két- három doboz is kell, mire meggyullad az összes csillagszóró. Van, hogy nedves a szürke anyag a fém pálcikán... vagy a gyufa semmirevaló. De mi ünnepelünk! A tömbházak erkélyei olyan közel vannak egymáshoz, hogy át lehet kiálltani a szomszédnak: Boldog új évet! Megtörténik, hogy a nagy dobálásban egy-egy kellék a szomszédban köt ki. Az egész tíz percig sem tart. Bemegyünk a jól-rosszul fűtött szobába, de még nem érezzük az új esztendő érkezését. Nincs megnyugvás bennünk, nem ülünk le megenni az éjféli pocsék, nájlonba töltött virslit. Majd egy óra után! Nálunk egy óra, az anyaországban éjfél... Vajon tudják odaát, hogy mi is velük ünnepelünk? Vajon hányan állnak feszes derékkal, tiszteletteljes vigyázba a himnusz dallamára? Vajon hányan érzik, hogy ez egy szent pillanat, hogy eggyé válunk újra, lélekben eltörölve minden határt, hogy egy kicsit mi is otthon vagyunk? Talán csak egy villanás ez a gondolat... Aztán megint kimegyünk a teraszra, és még nagyobb vehemenciával ünneplünk... És visszatérve a jól- rosszul fűtött szobába, jóízűen megesszük a nájlonba csomagolt, fűrészpor ízű virslit... Persze előbb koccintunk, és a gondolatunk messze száll... Vagy tán nem is olyan messze... Csak ide a határon túlra.

---------------------------------------------------------------------------------------------

2012. Szilveszter este. Rég tombol a demokrácia, szinte mindent szabad. Szabad a karácsony, a húsvét, a sok szent ünnep... Se szeri se száma az alkalmaknak. Gúny villan a szánk sarkában a diktatorizmusra emlékezve. Versenyt futunk az idővel, s versenyzünk egymással: kinek van nagyobb, szebb, fényesebb... Jó előre, már rögtön karácsony után, boldog új évet kívánunk egymásnak. És a karácsony már nem kellemes, hanem boldog. Közeledik éjfél. Jobbnál jobb minőségű tűzijátékainkat ímmel-ámmal előkészítjük, egy elektromos gyújtóval. Biztosak vagyunk benne, hogy meggyullad első próbálkozásra. Ünnepeljük az új esztendőt. Robbantunk, igazi pezsgőt durrantunk, ehető bélbe töltött virslit fogyasztunk majd, dijoni mustárral, vagy kecsöppel, tormával, kinek-kinek ízlése szerint. S bevonulunk a jól fűtött szobába. Egy órakor meghallgatjuk a magyar himnuszt... Félig eldőlve a fotelben, vagy éppen fekve. Nem érezzük, hogy fel kell állnunk, feszes derékkal, tiszteletteljes vigyázba... Mert már szabad...

Isten, Te azért áldd meg a magyart... Bőséggel...

Boldog új esztendőt barátaim!!!