ÁBEL AZ ANYAORSZÁGBAN

Egyáltalán nem plagizálni szeretnék csak ez a cím jutott eszembe, mikor vettem a bátorságot, hogy saját szemszögemből papírra ( Word dokumentumba ) vessem Ősz P. Zoltán barátom egyhetes országjárását.

Bizony hosszú előkészítést igénylő feladat volt kimozdítani a fehérszakállas festőművészt csendes, kicsiny falujából, mezőbergenyei otthonából.

A verőcei meghívásomat, mely egy összefoglaló művészeti tárlatra szólt, örömmel fogadta. Nagy izgalommal tekintett az utazás és a kiállítás elé.

Egy szép áprilisi pénteken közös barátunkkal utaztam Bergenyéig, ahol a késő éjszakában az út mellett várt, hogy el ne tévedjünk. A baráti váll-lapogatások után még sokáig beszélgettünk. Másnap a sok szép alkotásából válogattuk a kiállítási anyagot. Gondosan becsomagoltuk, majd ismerkedtünk Mezőbergenyével. Nekem első „találkozás”, de barátomnak B.Tóth Évának nem, mert ő régi alkotótáboros e Maros-Mezőségi faluban. Készítettem sok szép fotót és irigyeltem az alkotótáborosakat milyen csodás helyen, vidám csapatban alkothattak. Igen, vidám csapatban, mert Zoltán barátom felolvasott első könyvének történeteiből néhány esszét, melynek hallatán megelevenedett előttem a sok-sok vidám nap képi hangulata.

Másnap kora hajnalban útra kerekedtünk, jó 600 km várt ránk Kalocsáig. Az út első felében az Erdélyi tájakat, folyókat Zoltán mutogatta és mi fájó szívvel szívtuk magunkba egy elszakított vidék szépséges képét.

A határ után hamarosan Zoltán ámult el az Alföld tengersík vidékén, hiszen Petőfi költeményeinek bölcsőjét most látta először, de nem sok idő maradt az ámuldozásra, mert kocsink falta a kilométereket és hamarosan elértük a Kunság mezejét, majd Kalocsát.

Ott alkotótársam B.Tóth Éva és férje Baranyai Pali vette Zoltánt szárnyai alá.

Míg én Verőcére fuvaroztam a képeket, ők Kalocsa és környéke nevezetességeivel ismertették vendégünket. Hamar elrepült a néhány nap és ismét helyváltoztatás, Bíró Ernő vette át a házigazda szerepét és „ragadta el” Zoltánt Kecskemétre, a „Hírös Városba”.  A sok szép látnivaló közt meglátogatták Makkai József, Erdélyből elszármazott barátjukat is.

Repültek az órák, kattogott a fényképezőgép, készültek a mozgóképek, teltek a DVD korongok. Közben Verőcén zajlottak a kiállítás előkészületei, meghívó küldés plakát nyomtatás terem előkészítés, képfelrakás. Mikor Zoltán és Ernő péntek délután Verőcére ért, már előrehaladt állapotban volt a kiállítás berendezése. Itt ismerkedtek meg mindketten a harmadik kiállítóval Rási Katalin, Verőcén élő és alkotó festőművésszel, és az előző kiállítás alkotójával Réti Kamillával. Ezt követően egy Duna-parti séta, egy esti kirándulás Nagymarosra és a Visegrádi Vár kivilágított panorámája köszöntötte Erdélyi vendégünket. A kimerítő nap után, fáradtan, de boldogan hajtotta álomra a fejét egyik híres lovas panziónkban. Erről is fog bizonyára történet születni, mert úgy éjféltájon (mint Poe- nál  „..Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,..”) neszt halott majd dobogást , horkantást , nem tudta elképzelni hol van, mi történik körülötte , de kisvártatva nyerítést is hallott, nos ekkor jött rá Zoltán barátom, hogy ez bizony valódi lovas panzió hiszen a szobák az istálló felett vannak.

Másnap Verőcével, a Dunakanyar kapujával, e kedves faluval ismerkedtek délelőtt a vendégek

Sok kellemes látnivaló, érdekesség, művészi érték látható e kis településben. Külön időt szenteltek a Kárpát Haza Temploma hűvösében megemlékezni a Világ Magyarságáról és elmondani egy fohászt a Hazáért.

Pihenésre most sem volt sok idő, hiszen Zoltánt az immár Verőcén összegyűlt vendéglátó triumvirátus ( Éva, Ernő és István ) egy nagyszerű kiállítás megnyitójára vitte Budapestre.

Jávorka Csaba és Sárkány Sándor festőművészek közös kiállítása nyílt a Colibry Art Caffe ban.

A két tehetséges festőművész mellett itt találkozhatott és hosszan beszélgethetett Zoltán

Zsidákovics Mihály, Fenyvesi Edit, Répás Adrien, Kökény Mariann és Pilipár Éva kitűnő alkotókkal is. Majd ezután következett Budapest esti fényeinek csodája. Lement a nap és kigyúltak a fények, sorban tűntek fel a hidak és a nevezetes épületek esti díszkivilágításban, a fotókról és festményekről oly ismert és szeretett főváros most eleven képeslapként tárult elé méterről méterre épületről épületre. E felfokozott élmény özön után ki ne hajtotta volna könnyed álomra a fejét, talán csak az nem, aki úgy érezte élete nagy megmérettetése előtt áll. Pedig hát mindannyian az itt felsorolt művészek mind, mind csak csodáljuk és a legnagyobb elismeréssel tekintünk Zoltán pasztelljeire.

És eljött a nagy nap: Vasárnap a kiállítás megnyitása, igen itt már izgult mindenki, kivéve a rutinos tánc-csoportot az Őszikékek. E verőcei együttes minden tagja hatvan felett jár, de bizony a fiatalokat megszégyenítő elevenséggel vezeti a csapatot Kakas Éva táncművész.

(Mit is mondhatnék, minden jól sikerült csak engem tréfált meg a technika a CD játszó makacskodott egy kicsit, de azután gondolom a művészek iránti tiszteletből újra elindult.)

Az eddig felsorolt művészeken kívül Z. Réti Márta, Király Péter, Paksy Marica, Hangyási Anikó, Makkai József festőművészek is eljöttek, valamint népes műértő műkedvelő közönség Budapestről, Sopronból, Agárdról, Gyöngyösről, Pécs mellől, az ország különböző tájairól tisztelte meg a kiállító művészeket. A kiállítás utáni, hosszantartó, baráti hangulatú beszélgetésből is elragadták Zoltánt. A Zebegényi hegyoldal, a Duna-kanyar, a lemenő nap varázslatos látványa koronázta be napját, Király Péter és kedves családja körében.

Másnap a reggel korán jött, a gépkocsi gyorsan ment. Vége szakadt az álomnak, mely mindig valósággá válhat, ha az ember önzetlen barátokra talál.

Mezőbergenye, Kalocsa, Kecskemét, Verőce visszavár!

2012 Verőce  , B.Tóth Éva / Gebora István