Váratlan öröm ért az elmúlt hét közepén. Bálint László meghívott az "...egy falatnyi Erdély" vándorkiállítás budapesti bemutatójára. Azonnal átfutott rajtam, hogy nincs lehetőségem elmenni, és kiszakadt belőlem a sóhajtás: Istenem, pedig de szeretnék ott lenni! De nem abból a fából faragtak engem, aki hamar feladja. Kértem Lacit, hogy várjon a válasszal pár órát. Azt hiszem csütörtök volt, 18 -ika. 20-án, szombaton, pedig már ott kellett volna lennem. Nem szaporítom a szót, sikerült elmennem, arrafelé busszal, vissza egy kedves ismerős hozott. Szombat hajnalban megérkeztem Rákoscsabára,  a barátnőm házába, ahol éppen annyi időm volt, hogy egy kávét igyak, s kissé felfrissítve magam, együtt indultunk a város másik felére, az Állatszigetre, ahol a rendezvény volt. A fogadtatás szeretetteljes volt. Laci már messziről meglátott, és mosolyogva integetett. Kissé lebegőnek és bizonytalannak éreztem a lépteim, de a holtponton már átestem ( napközben hullámokban öntött el a fáradtság, az éjszakai út során semmit ne tudtam aludni).

Már a megérkezéskor szemünkbe ötlöttek Bálint Zsigmond csodás fotói, kicsit odébb a mezőbergenyei alkotó-tábor pár festménye díszelgett, a levegőben miccs illata terjengett, összességében máris kezdtem megnyugodni, hogy itt van egy falatnyi otthon. Itthonról hazaérkeztem. Alig pár perc után elkezdődött az előadás, Bálint László és Király Péter, állatorvos és a mezőbergenyei alkotótábor egyik oszlopos tagja, közvetlen módon szólította meg a közönséget, és igazán élvezetes előadásban volt részünk, amiben meséltek a nyugat-, illetve észak-európai útjukról, a vándorkiállításról. Megható lelkesedéssel, egyszerű, mégis színes, szívhez szóló szavakkal vetítették elénk a nagy kalandot. Aztán Péter bemutatta Bálint Zsigmond fotóit, érdekes volt hallani egy pár szót arról, hogy hogyan, mi módon készülnek. Zsiga bácsi ( nem én nevezem így, hisz röviden bár, de volt szerencsém vele találkozni, és egyáltalán nem keltett bennem olyan benyomást, hogy egy "bácsival" beszélek) alapos munkát végez. Beszélget az emberekkel, nem lesifotós módjára kapja őket lencsevégre, és ettől nagyon emberközeliek a képei. Úgy is emlegetik Erdély falvaiban: Zsiga, a fotográfus. A "Székely legendárium" animációs filmről is szó volt, egy részletet láthattunk belőle, én most már biztos nem nyugszom, amíg az egészet végig nem nézhetem. Aztán Laci mesélt a mezőségi útról. A karácsonyi adakozásról. Azt hiszem nem tévedek: könnycseppet láttam csillogni a szemében, ahogy visszaemlékezett a közelmúltra. Szinte láttam magam előtt, amint karácsony szent estéjén koszosan, fáradtan belép az otthonuk ajtaján, de boldog mosollyal az arcán, hisz sok-sok családnak szerzett a munkájával és az adományozok segítségével, egy boldogabb karácsonyt... Laci! Teljes szívemből gratulálok ehhez a nemes tetthez!

Délutánra kissé kicserélődött a közönség zöme, és a "...falatnyi Erdély" ismét bemutatkozhatott. Ekkor már Sipos Loránd is ott volt, ő a mezőbergenyei alkotótábor egyik művésze, kitűnő munkáiból is láthattunk párat. Az ember nézte a festményeit, és belefeledkezett abba amit látott, szíve szerint ott lett volna, azon a tájon, ahol Loránd megörökítette a természet szépségeit, a régi, értéket képviselő bergenyei házakat, épületeket.

Fontos elmondanom, hogy jómagam is felszólalhattam, és beszélhettem az erdélyi magyarok közösségéről, az "...egy falatnyi Erdély" című antológiáról, arról, hogy hogyan kerültem e közösségbe, miért kezdtem el írni, és nem utolsó sorban egy képes beszámolót tarthattam egy szomorú eseményről, nevezetesen a marosvásárhelyi facsonkításokról, fakivágásokról. Felemelhettem a szavam, felhívhattam a figyelmet egy rettenetes mészárlásra, városunk múltjának módszeres eltörlésére.

Erdélyi emberek, akik immár Magyarországon élnek, de a gyökereikhez erősen kötődnek, voltak ott, és olyan anyaországi emberek, akiket érdekelt egy falatnyi Erdély. Nagy örömömre szolgált, hogy egyik szerzőtársammal is találkozhattunk, nevezetesen Barta Lászlóval, valamint megtisztelt jelenlétével ezen oldal egyik igen kedves tagja, Szabó Mária.

Összegezni szeretném a gondolataimat, érzéseimet a "...falatnyi Erdély" vándorkiállítással  és könyvbemutatóval kapcsolatban. Azt hiszem, hogy mindannyiunk ügye ez. Minden egyes tagot képvisel az alapítvány, minden egyes tagért dolgozik, egyen-egyenként, és közösségként is. Sikeresen, szívvel, lélekkel, ám nem könnyedén. Mert mindannyian tudjuk, hogy a mai világban mindennek ára van. Az utazásnak, a szállításnak, a könyvkiadásnak. Ezért segítsük az alapítvány munkáját, erőnkhöz mérten. Hisz ezzel önmagunkat is segítjük! A Magyarországon élő tagok számára adódik egy nagyon kedvező lehetőség, éspedig az adójuk egy , azaz 1 % -át átutalhatják az Erdélyi magyarok közhasznú alapítványnak. Tegyék meg egy nemes ügyért, ami miattunk van, ami értünk sok mindent tesz! De azon személyek is, akik nem Magyarországon élnek, segíthetnek.Az oldalon megtalálható többféle mód is arra, hogy ezt hogyan tehetik. Tegyünk együtt magunkért, tegyünk együtt Erdélyért, hogy terjedjen a világban még sok falatnyi belőlünk!

Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány
adószám:
18202922-1-13

magyarországi utalással számlaszámunk:
10700488-66317874-51100005 (CIB Bank Zrt.)