Kicsi süppedő félben levő ház, oldala tapasztott. Az udvar sáros, meglehetősen lejtős. Sánta Ferkóék laknak ott. Csak úgy hitelbe, mondja Ferike az iskolába. Távoli rokon Rózsika néni, görbehátú aszott öregasszony, a Ferkó apjának Péternek nagynénje. Így kerültek Ferkóék erre a portára.

   Mellettük a mészáros, Nádas István ezermester háza. Jó telek, rendezett gazdaság, minden a maga helyén, minden a maga rendjén, mert csak így lehet, mondja a Ferike padtársa az ezermester fia. Hát ebben szépen megegyeznek, csak Ferike erősen bánja, hogy az ő apja nem olyan mint István bácsi, pedig lehetne.

   Arany keze van az apjának, kőműves és festő egy személyben, csak az az elveszejtő szokása ne lenne, iszik. S ha iszik verekedik, a kocsmába még az élő fába is beleköt, otthon meg a családon tölti ki a bemagyarázott mérgét, évtizedes sérelmeit. Történt már, hogy éjjel késsel kergette az anyját az udvaron, egy szál gatyába. Csak úgy lobogott a pendely az anyján, s ordítva hívta István bácsit, mert hogy az ura mindjárt megöli.

   István bácsi, aki szembe mer nézni a bikával is, éjjel kettő körül, csak úgy üres kézzel átlépett a kerítésen, s ettől Péternek, a nagy hősnek, inába szállt a bátorsága, pedig nála volt a kés, a disznóölő. Egy két dörmögő mondat, és síri csend lett a viskóba, ahogy belépett István bácsi. Középen a pitvar s a búbos kemence, a kenyérsütő. Balra az öregasszony Rózsika néni kicsi szobája, jobbra a nagyszoba, ahol Ferikéék laknak hitelbe: apja, anyja, s a három testvére, összesen hatan. Elcsitultak.

   Nem sokkal az eset után meghalt, városon, a Rózsika néni testvér bátyja, s el kellett temetni. Akkor még nem volt a faluba ravatalozó, így otthon nyújtóztatják, itt Rózsika néninél, de csak holnap, mert ma még nem hozhatták haza, nem engedték ki kórházból. Nem is bánták, mert akkor csak egy éjszakára kel beengedjék a nagyszobába az öregasszonyt, mert hova is tennék a ravatalt, ha nem a Rózsika néni szobájába, a kicsibe.

   Azért az dukál, hogy már ma kezdjék a megvirrasztását, s ehhez rokonok, ismerősök, munkatársak, jó szomszédok rendre mind eljöttek. Hoztak is sós és édes tésztát az asszonyok, erős vagy édes pálinkát a férfiak, Péternek paradicsom, amit a torkán leengedhet a megboldogult nagybátyja lelki üdvéjért. Isten nyugosztalja!

   Másnap délelőtt ébredt Péter a virrasztásból, s első dolga volt, hogy a Rózsika néni szobájába, leöblítse a tegnapi nap fáradalmait, a tegnapról megkezdetlenül otthagyott, literes üveg szilvapálinkából nagyot kortyolván. Ahogy elkezdődtek az intézkedések és várták a halott érkezését, Rózsika csak ült a szobájában az ágy szélén, imádkozott. Mellette a moslék, a disznónak való. A disznó megvan száz kilós, lakóhelye az udvar. Estére behajtják egy rozoga fészerbe, de most napozik.

   Péter düledezve, de még határozott léptekkel bejön s kiviszi a moslékot, Az udvaron két deszka összeütve, állítólag ez a vállú. Ide kapott most enni a disznó. Eltelik egy jó félóra forma, amikor Katus a Péter felesége odamegy a kerítéshez, s mint amikor az ura kergeti, elkezd torka szakadtából kiabálni.

   - Nádas úr, Nádas úr, jöjjön át, hozza a nagy kést, mert döglik meg a disznó!

   István bácsi kinéz az udvarra, de addigra már többen is körül állják a napon elnyúló disznót, egyik ünnepi ruhába öltözött rokon, nagy szakértelemmel leguggol melléje, s a nyakán a pulzust keresi. Nem találja.

   - Emberek ennek már nem ver a szíve, ejsze megdöglik! - állapítja meg mindannyiuk elámulására.

   Addigra István bácsi is átjön a disznóölő késsel, s ahogy jön felfele az udvaron, félre rebbenek előle az emberek, Katus elkezd sopánkodni, hogy most ő mitévő legyen, torra-virrasztóra készüljön takarítson a ravatal elejébe, vagy szervezze a disznóvágást. A házban a nagy csendre felfigyel Rózsika néni és kicsoszog ő is a csődülethez az udvarra, s megáll hátul.

   - Jaj mi lesz velem, Istenem mit csináljak, - sivalkodik Katus - szúrja le a disznót István bácsi, nehogy megdögöljön!

   - Ilyen bolondságot ugyan ne csináljon szomszéd, - mondja Rózsika néni – én ürítettem bele a literes üvegből az egész szilvapálinkát a moslékba, hogy legalább ma ne igya disznóra magát ez a Péter.

   Erre aztán lett röhögés, Péter ugyan megsértődött, de az öregasszony elérte a célját, temetés után a torig kibírta ivás nélkül, ami bizony szép teljesítmény volt, huszonnyolc óra. A disznó is túlélte az alkohol mérgezést, másnap délután már vígan szedegette fel a szétszóródott csirke csontokat és nyalta a kenyérmorzsát a tor utáni udvaron.

Bíró Ernő – Kolozsvár – 2013. november 19.