Enyém a hajnal simogató csendje
mikor még puhán elpihen az álom
a meséről álmodó gyermekszempillákon,
és enyém az első lépés e hűvös reggelen.
Az első kávét egyedül iszom, nem szöszmötöl
itt senki míg a gondolataimmal találkozom.
Szeretem a reggel üde némaságát,
halkan pirkad a nap a sötét ég alatt,
lágy szellő bársonya lengedez a fák közt,
susogva ébreszti a madarakat.
Bent lassacskán feltámad az élet,
mocorogni kezdenek a bútorok,
halk csoszogás hallik nyolc óra tájékán,
érkezik a fiú, felébred a nagylány.
Kezdődik a nap, így telnek az évek,
aztán egy szép napon mikor körülnézek,
rájövök enyém minden hajnali csend,
a kávé és minden hűvös reggel.
Várom a csoszogó lépteket,
de ketten maradunk egy kiolvasott könyvvel.
Az idő úgy elillan, mint a könnyű pára,
a gyermekből felnőtt lesz nemsokára.
Elszorul a torkom, ha erre gondolok,
de megrázom magam, tovább indulok
kitárt szívvel várva a jövőt,
elengedve szépen az elmenőt.
Nem tudom az új év nekem mit tartogat,
édes lesz a könnyem avagy keserű,
csak egyet tudok biztosan,
az élet szép és élni gyönyörű.
2018 január.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz