Hermon harmatja

       

                                                       Fürtökben csüng

                                                       a nap felettünk

                                                       plusz harminckettőn

                                                       tetéz a dél

                                                      lehajtott fejü

                                                      árvalányhaj

                                                      gyűrött abrosz

                                                      fehér kenyér

                                                      ígéretnek kitelt

                                                      kalász csillagszemében

                                                      vád a szél

                                                      apám arcán

                                                      a gond valóság-

                                                      Hermon harmatja elvetél...

                                                      Csupán

                                                      Csábít a csend

                                                      csupasz magány

                                                      cseveg a lombos

                                                      almafán

                                                      csigaházba zárt

                                                      félelem

                                                      ma önmagamat

                                                      érlelem

                                                      zivatart sejtő

                                                      délután

                                                      rímekbe hull

                                                      a nyár csupán.

                                                      Őszi  sanzon

                                                       Mardosnak lángok

                                                       hamvas hasábok

                                                       csiráznak verset

                                                       nyers éjszakát

                                                       látod

                                                       a vak hold

                                                       vigyázza álmod

                                                       s csontos kezével

                                                       kristálypohárba

                                                       csurgatja némán

                                                        az ősz borát.

                                                       A dér porából

                                                    A dér porából hajnalok születnek,

                                                    s én ott a parton kutatom a fényt,

                                                    halódó mélyét ronggyá gyűrt egeknek,

                                                    hallom a felhők szél tépte énekét.

                                                    Lennék reszketed lantos,vén poéta,

                                                    megénekelnék mindent ami szép-

                                                    az őszi pára illanó varázsát,

                                                    s a halak hithő,tiszta életét.

                                                    Vagyok csak ember,itt,az emberek közt,

                                                    becsülöm ami másnak is becses-

                                                    szerelmet vallok a székely hegyeknek

                                                    s ha hív a távol:tudom nem megyek.