Minden városnak megvannak a maga kövei, épületei, és a fura, néha bolondnak tartott emberei. Ezek közül az emberek közül van aki mindig ugyanott tűnik fel, van aki mindig máshol. Nem tudni hol laknak, hogyan élnek, ritkán lehet tudomást szerezni családtagjaikról. Ami nagyon érdekes: nem öregszenek! Komolyan mondom, meglett asszony vagyok, felnőtt fiaim, sőt unokám van, de hiába hagytam ki húsz évet a város életéből, mikor hazajöttem, és találkoztam Jóckával meg a mérleges nénivel az Arta mozi elől, olyan volt mintha csak tegnap láttam volna őket! Ki kell javítanom magam...nem is azt mondanám, hogy nem öregszenek, hanem azt, hogy nem változnak...Mert Jócka ugyan nem öregedett, de a mérleges néni már akkor pont ugyanilyen öreg volt mikor én gyerek voltam, mint most. Agitálta az embereket, hogy méretkezzenek meg egy lejért. Télen-nyáron. Hiába mondtad télen, hogy a sok ruha, a nehéz csizma miatt nem valós az érték amit mutat a mérleg nyelve, ő ragaszkodott hozzá. De ha egy perec vagy lángos volt a kezedben, azt elkérte, mondván, amiatt tényleg többet mutat majd...És vissza nem adta :))) Most is egy lej a méretkezés. Most is ugyanolyan régi, hagyományos mérlege van. Sűrűn járok arra, de soha senkit nem látok a mérlegre állni. Nem is csoda, ebben a világban, mikor Máriskó a zöld jelzésre várva egyik kezében laptopot a másikban mobiltelefont tart, mikor Gáborék hófehér Mercedesből szállnak ki, a koldusnak a kalapja melett elektronikus kütyű hever, a fürdőszobákhoz meg úgy hozzátartozik a digitális mérleg mint a tükör,  ki akarna méretkezni egy lejért, nyilvánosan? De ő ott ül...télen nyáron vastagon felöltözve és kitartóan várja a klienseit...

 Jócka már más tál tészta. Ő jön megy, benne van a város pezsgésében, hol szánalomra méltó koldus a templom előtt, hol virágárus a vendéglők asztalai között, hol politikát fejteget egy mikorfonba, ne adj' Isten tüntet a virágóra mellett az aktuális elnök lemondásáért...Egyik nap éppen a főtéren jártam. Előttem egy felcicomázott hölgy haladt. Egyszer csak Jócka a nő mellett termett, szinte a semmiből került elő. Most már ketten haladtak előttem. Megszaporáztam a lépteim, hogy halljam, mit duruzsol Jócka, de vigyáztam, ne előzzem meg őket, élvezve a színdarabbal felérő jelenetet. A hölgyre nem hiába írtam: fel volt cicomázva. Ő maga is érdekes jelenség volt. Kora meghatározhatatlan, festett szőke haját hátul óriási tarka masni fogta össze, piros ruhája kissé túl rövid volt, kék tornacipő-.szerűségben slattyogott, vállán neonzöld táska, szemein ódivatú fehér keretes napszemüveg díszelgett. Ajkai gyöngyházfényű rózsaszín rúzzsal voltak kifestve, megvetően lebiggyesztve figyelte mit mond Jócka.

- Naccágos accony, de cép teccik lenni! Acc egy cókot? Lecel a felecégem? Cép a ruhád! Jujj, de cinos vagy!

 Ilyen és ehhez hasonló dolgokat mondogatott Jócka, mint egy szerelmes kakas, olvadozó szemekkel nézve rá. A nő nem reagált, magasabbra tartva az orrát gyorsabban lépegetett. Jócka egy pillanatra beszalad egy kapualjba, majd kezében egy szál nárcisszal ugrott elő, s futva érte utol imádottját. Büszkeségtől dagadó mellel nyomta az asszony orra elé a sárga virágot, az meglepetten átvette, beleszagolt, és folytatta utját, újra figyelembe se véve hódoloját. Jócka kissé logóbb orral, de követte még egy darabig, én is őket, bár úticélomon már túlhaladtam, mégis kíváncsi voltam a fejleményekre.

 -Most acc egy cókot? Na, nédcél réám, lecel a felecégem?- hogy még mindig nem kapott választ, egyszercsak nagy mérgesen toppantott egyet: - Egy lejt se acc?

 A nő megbotránkozva nézett rá, s egy hirtelen mozdulattal Jóckához vágta a virágot, majd sarkon fordult, s engem majdnem fellökve visszafelé kezdett haladni. Jócka nekivörösödve, de egy helyben állva kiabált utána:

 -Nem is veclek felecégül! Ilyen bolond accon nem kell nekem! Nem is vagy cép! Ronda  vagy!

És ő is elviharzott a másik irányba...Álltam ott, és mosolyogtam, kissé szomorkásan...Azt hiszem egy kisebb szerelmi dráma szemtanúja voltam...