Erdélyi magyarok a világban
"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
KÉT LITER BENZIN
KÉT LITER BENZIN
(Csillag Székelyföldön)
Az előadás fél hétkor kezdődött. Két felvonás, egy szünettel, fél kilenc előtt vége. Kötelező gyakorlat, dolgozni muszáj. A nézőtér foghíjas. Karácsony este volt, Marosvásárhelyen,1983 - ban... Ha igyekeznek, kilencig kiérnek a buszpályaudvarra. Csak semmi pánik, jaj, csak nehogy töröljék a járatot...
A szülei a várostól hatvan kilométerre laktak. Vonat nem járt arrafelé, autójuk nem volt, csak a busz maradt, amely több, mint két óra alatt tette meg a távolságot. Napközben. Az utolsó járat már csak a megyehatárnál lévő településig, Szovátáig ment. Onnan még nyolc kilométer, a sötét országúton, sziporkázó, térdig érő hóban, csillagfagyos erdélyi éjszakában...
Reggel a postahivatalból telefonált haza. " Apád ott fog várni a szovátai állomáson. Kapott kölcsön két liter benzint, hála az Úrnak. Csak le ne késsétek, mert belebetegszik !"
Hallgatta anyja kedvesen praktikus mondatait, szinte érezte a karácsonyi sütemény illatát. Két liter benzin, az nagy dolognak számított akkoriban. Közönséges halandó autótulajdonosnak havonta húsz liter járt, ha egyáltalán sikerült beváltania az üzemanyagjegyét.
Legutóbb három hete járt odahaza. Apja szótlanabb volt, mint máskor, sokat aludt. Anyjától tudta meg, hogy ismét házkutatás volt. Abban az évben már harmadszor . A könyvtárszobát feldúlták, aztán apját beültették az autóba és magukkal vitték, a megyeszékhelyre. Két nap múlva jött haza. " Nem írta alá!" mondta anyja, szemben dac, fájdalom és büszkeség villant, egyszerre. "Ne faggasd " .
A buszon rajtuk kívül egy keserű mosolyú, bajszos ember utazott. Odakint mínusz 15 fok, idebent csak a sofőrfülkét fűtötték. A gyenge, piszkosszürke világítás fokozta a hidegérzetet. A jármű hangos rázkódásokkal vonszolódott felfelé a szerpentinen. Ez már a balavásári tető, gondolta, és megpróbált valahogy kilesni a jégvirágok szúrós alakzatai között. Lábujjai elgémberedtek. Szorosan a férje mellé húzódott és belekapaszkodott a szerény, de igényesen becsomagolt ajándékba.
Tizenegy óra elmúlt, mire megérkeztek. Vacogva állt fel a kopott műbőr ülésről, a nyitott ajtón át apját kereste tekintetével. Csend volt, nagy, fehér, méltóságteljes csend. Az üres buszpályaudvaron, két neonlámpa és a hó derengő fényében ismerős alak álldogált.
Repült volna, de csak bukdácsolni tudott, úgy fúrta fagyosan hideg arcát apja szőrmegallérjába. "Áldott karácsonyt, jó, hogy megjöttetek" és már kormányozta őket kedves, ölelő mozdulatokkal a Dacia felé.
Anyja az ajtóban várta, mosolya meleg volt, puha, süteményillatú.
Lassan kihántolódott a pulóverekből. Keze vörös volt, duzzadt, és forró. A cserépkályhában pattogott a hasáb. Apja meggyújtotta a gyertyákat. " Csendes éj, szentséges éj". Megpróbált bekapcsolódni az éneklésbe, de elszorult a torka, csak hallgatta, mint régen, anyja megnyugtató hangját, és bámulta a betlehemi csillagot, ahogy ott üldögél, tisztán, szerényen, szépen, apja szemüvegén.
(Csillag Székelyföldön)
Az előadás fél hétkor kezdődött. Két felvonás, egy szünettel, fél kilenc előtt vége. Kötelező gyakorlat, dolgozni muszáj. A nézőtér foghíjas. Karácsony este volt, Marosvásárhelyen,1983 - ban... Ha igyekeznek, kilencig kiérnek a buszpályaudvarra. Csak semmi pánik, jaj, csak nehogy töröljék a járatot...
A szülei a várostól hatvan kilométerre laktak. Vonat nem járt arrafelé, autójuk nem volt, csak a busz maradt, amely több, mint két óra alatt tette meg a távolságot. Napközben. Az utolsó járat már csak a megyehatárnál lévő településig, Szovátáig ment. Onnan még nyolc kilométer, a sötét országúton, sziporkázó, térdig érő hóban, csillagfagyos erdélyi éjszakában...
Reggel a postahivatalból telefonált haza. " Apád ott fog várni a szovátai állomáson. Kapott kölcsön két liter benzint, hála az Úrnak. Csak le ne késsétek, mert belebetegszik !"
Hallgatta anyja kedvesen praktikus mondatait, szinte érezte a karácsonyi sütemény illatát. Két liter benzin, az nagy dolognak számított akkoriban. Közönséges halandó autótulajdonosnak havonta húsz liter járt, ha egyáltalán sikerült beváltania az üzemanyagjegyét.
Legutóbb három hete járt odahaza. Apja szótlanabb volt, mint máskor, sokat aludt. Anyjától tudta meg, hogy ismét házkutatás volt. Abban az évben már harmadszor . A könyvtárszobát feldúlták, aztán apját beültették az autóba és magukkal vitték, a megyeszékhelyre. Két nap múlva jött haza. " Nem írta alá!" mondta anyja, szemben dac, fájdalom és büszkeség villant, egyszerre. "Ne faggasd " .
A buszon rajtuk kívül egy keserű mosolyú, bajszos ember utazott. Odakint mínusz 15 fok, idebent csak a sofőrfülkét fűtötték. A gyenge, piszkosszürke világítás fokozta a hidegérzetet. A jármű hangos rázkódásokkal vonszolódott felfelé a szerpentinen. Ez már a balavásári tető, gondolta, és megpróbált valahogy kilesni a jégvirágok szúrós alakzatai között. Lábujjai elgémberedtek. Szorosan a férje mellé húzódott és belekapaszkodott a szerény, de igényesen becsomagolt ajándékba.
Tizenegy óra elmúlt, mire megérkeztek. Vacogva állt fel a kopott műbőr ülésről, a nyitott ajtón át apját kereste tekintetével. Csend volt, nagy, fehér, méltóságteljes csend. Az üres buszpályaudvaron, két neonlámpa és a hó derengő fényében ismerős alak álldogált.
Repült volna, de csak bukdácsolni tudott, úgy fúrta fagyosan hideg arcát apja szőrmegallérjába. "Áldott karácsonyt, jó, hogy megjöttetek" és már kormányozta őket kedves, ölelő mozdulatokkal a Dacia felé.
Anyja az ajtóban várta, mosolya meleg volt, puha, süteményillatú.
Lassan kihántolódott a pulóverekből. Keze vörös volt, duzzadt, és forró. A cserépkályhában pattogott a hasáb. Apja meggyújtotta a gyertyákat. " Csendes éj, szentséges éj". Megpróbált bekapcsolódni az éneklésbe, de elszorult a torka, csak hallgatta, mint régen, anyja megnyugtató hangját, és bámulta a betlehemi csillagot, ahogy ott üldögél, tisztán, szerényen, szépen, apja szemüvegén.
Szólj hozzá !
-
Hozzászólt Reuven G. Yativ Január 9, 2011, 12:44am
-
Igazan szep, 'majd szurrealista leiras. Innen is tudni lehet, hogy a sok emberi aljassagok ellen ki lehet allni egyszeru emberi szeretettel, jo-akarattal.
-
Hozzászólt Nyisztor Miklós December 30, 2010, 6:50pm
-
Hm! Annyira visszahozta emlékeimbe a nyomorúságos éveket.Még is jó volt olvasni.
-
Hozzászólt Bogdán Zsuzsánna Erzsébet December 28, 2010, 10:53pm
-
Kedves Margit és Emese, mindketten megbőgettetek, de jófajta, örömsírás volt, ami mindig elkap, ha tiszta, feltétel nélküli szeretetről hallok, olvasok. Talán azért, mert napjainkban ebből egyre kevesebb van?
Köszönöm!
-
Hozzászólt Ordog Jozsef December 28, 2010, 10:17pm
-
Ateltem azokat az idoket de a csaladi osszetartas mindent karpotolt..Meghatoan szep.Koszonom hogy megosztottad velunk!
-
Hozzászólt gyuge erzsebet December 28, 2010, 10:13pm
-
A Rety Margit altal irt naplo reszlet es lentebb a Rety Emese versevel egyutt mindketto tokeletesnek talalom. A 10 skalan dijjazom 10*** Ha javaslatom meghallgatja irjon tovabb mert tehetseges.
-
Hozzászólt Lázár Tibor December 28, 2010, 6:53pm
-
Átéltem azokat az időket amikor boldogok voltunk ha félnapos sorbanállással kivehettük azt a 20 liter benzint (néha csak tíz litert). Ma már nincsenek ilyen pitiáner gondjaink, de vajon boldogabbak vagyunk-e ? Én eldöntöttem magamba hogy igenis elégedett leszek. Ez már elég a boldogsághoz. Ki kell próbálni. Működik.
-
Hozzászólt Telchne Dancs Rozsa December 28, 2010, 3:45pm
-
Meghatoan szep. Koszonom, hogy megosztottad velunk.
-
Hozzászólt Nagy Zoltán December 28, 2010, 1:24pm
-
Szépen szomorú.
-
Hozzászólt Nagy Magdolna December 28, 2010, 12:02pm
-
Az édesanyák dolga a nyugalmat ársztani, ha legbelül nem is ez van.
Köszönöm, hogy olvashattam.
-
Hozzászólt Réthy Emese Március 3, 2010, 12:04am
-
Édes Húgom!
Az általad idézett karácsonyi emlékhez fűzöm hozzá ezt a néhány évvel ezelőtt született verset. Élményünk, érzésünk közös.
Requiem
(Apám emlékének)
Tizenkét éve álmodom veled,
Apám,
az ódon parókia előszobájában
állva, kémleled a kaput,
kinyitod nekem a bejárati ajtót,
hajnalba hajló éjszakai
beszélgetéseinket álmodom újra,
járatlan, hólatyakos utakon
autózol értem az elakadt buszhoz,
hogy hazavigyél engem, a lázadó,
örök tagadó, gonosz gyermeket,
mert szíved nem ismer lehetetlent,
sem elméd felfoghatatlant,
és te tudod azt a tökéletes,
minket, hálátlan fiakat
megváltó, feltétlen szeretetet.
A képed nézem, s ma már értelek.
A képen mosolyogsz, vagy épp csak sejteted
a mérhetetlen, fájdalmas tudást,
hogy nincs már többé mérhető idő,
s a tied lassan elvégeztetett.
Álmomban is így mosolyogsz,
vonásaid békéje megsimít,
a képed nézem, most már értelek,
tizenkét éve álmodom veled,
Apám,
s a te szemeddel, az elfelejtett
dimenzió békítő távolából
csöndben szemlélem a világot.
Békéscsaba, 2002. június.6.
- ‹ Előző
- 1
- 2
- Következő >
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com.
Működteti:
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz