Vasúti emberek jöttek a hírrel, hogy áldozó csütörtökön igazi, nagy „békebeli" lakodalom lesz Sztánán. A békebeli úgy értendő, hogy mindennek megadják a módját, akárcsak a boldogult békében. Mert a béke halála óta nem kerekedett még egyik kalotaszegi községben sem igazi, lakodalmas kedve a népnek, hát ez lenne az első eset.

A község jobbkézre, jó félórányi gyalogjárásra esik a vasútállomástól. Akik Sztánát csak a vasúti kocsi ablakából ismerik, nem is látnak a faluból semmit. Azaz látnak, de csak a fák között megbújt kis villatelepet láthatják, mely közvetlen a sínek mentén épült. A falu a szelíd dombháton túl egészen másvilág, mint a „telep". Messzire hallik a kálomista templom repedt harangja, kicsit röstellik is a sztánaiak, dehát megszolgál ez is, amíg jobb nem kerül.

A templommal szemközti tágas telek kapujára kell nézni s minden arravaló ember kitalálhatja, hogy itt a vőlegény lakik. Magas ívben felnyúló zöld gallyak között szalmával kitömött férfibábút hintál a könnyű szél. A báb elmés készítőinek igennagy gondja volt rá, hogy műremekük férfi volta senkit kétségek közt ne hagyjon.

E különös kapudísz alatt tárva-nyitva a kapu két hatalmas szárnya, belátni a nagy telekre, amelyen csakúgy nyüzsög a lakodalmas nép. Jókor érkeztünk, éppen most búcsúztatják ki Ágoston Palkó Marci Piciri vőlegényfiát, a Pista gyereket. A vőlegény alig pelyhedző állú siheder, de azért hetykén állja a ráverődő kíváncsi nézéseket ott a két násznagy közt, akiknek tekintélyes tisztét a karjukra fűzött lakodalmi „perec" s az erről lelógó násznagykendő juttatják külsőleg is kifejezésre. Mögöttük a pántlikás pálcájú két vőfély, még ezek mögött az állandóan zajongó cigány s ezek körül a meghívott rokonság: kész is a menet, indulhatnak templomba a vőlegénnyel.

Alighogy elhaladnak, jön alólról a menyasszony is a maga kíséretével, őt is kibúcsúztatták szabályszerűen s most a lánypajtásaitól és leendő asszonytársaitól kísérve vonul a templom felé. Mintha megindult volna egy darab, száz különböző fajta virággal színezett mező. Szép, sugár lány a menyasszony, szintén az Ágoston Palkó nemzetségből. Mert tudni kell, hogy Sztánán a templommal szemközt húzódó fehér falú utcasort csupa Ágostonok lakják, akiket csak mellékneveik szerint lehet megkülönböztetni. Az Erzsi leányzó apját a változatosság kedvéért Ágoston Palkó János Jájának nevezik, nagy tekintély a faluban, tizenhat esztendőn keresztül viselte a bírói pálcát. Hát ez is a magyarázata annak is, hogy ilyen nagy lakodalom van ma Sztánán. Volt bíróember csak megadja a módját a dolgoknak.

Az ősi szokás úgy kívánja, hogy a megesketés után , a menyasszony megszökik a templomból, s a vőfélyek kötelessége, hogy búvóhelyén megtalálják. Diplomáciai  összeköttetésbe lépünk a menyasszonnyal, árulná el nekünk, hogy hova készül elrejtőzni, mert azt a jelenetet szeretnék lefotografálni, mikor rátalál a két pántlikás legény. Lesbe is állunk a masinával, de a vőfélyek minden számítást keresztülhúznak fürgeségükkel. Alig menekülhetett pár lépést a menyasszony, vőfélyei a nyílt utcán utolérték.

Pár perc múlva özönlik már a nép is kifelé a templomból s mindjárt a kis térségen elkezdődik a tánc. Ennél pompásabb látvány aligha kínálkozhat szürke falakhoz szokott városi szemnek. Külön táncol a pártás lányok, külön a selyemkendős asszonyok karéja, a két kör között pedig férfiak szólóban rakják a „pont"-ot a cigány előtt.

És végehossza nincs a táncszók kiabálásának, amiben az asszonyok a nagy mesterek. „Csujogatás" a neve errefelé a lakodalmi táncszónak. De most légy szíves dugd be a füledet, jólnevelt olvasó, mert bizony ezek a csujogatások abszolút nem szalonképesek. Sőt. Itt a felhevült asszonynép rikoltozza ki magából az egész életen át visszafojtott nemiséget, olyan ősi, szégyent nem ismerő egyszerűséggel, mint azt az ókori Astarte-, vagy Vénusz-ünnepségeken csinálhatták.

 A tánc után a vőlegény vendégei a vőlegényes házhoz, a menyasszonyé a lányos házhoz vonulnak. Ezután ismét egy bájos játék következik. A vőlegény háznépe és vendégserege „hérisz“-be megy a menyasszony házához. Azaz bekérezkedni, mert a menyasszony házánál bezárják a kapukat s a kopogásra csak az egyik násznagy jelentkezik és tréfás beszédek indulnak közte és a vendégsereg közt.

— Ki felel ezért a sok népért, hogy itt rendesen fognak viselkedni ? — kérdi például a násznagy.

— Én felelek! — mondja a vőlegény násznagya.

De ezzel sem elégszik meg a kapuőr. Tovább tréfálkozik velük, nagyvégtére aztán kitárulnak a kapuk s a tágas udvaron találkozik a két násznép, a két násznagy pedig kicseréli a mátkapár kendőit.

Most aztán jöhet az „asztal". Három-négy sorban és mind asztal a csűr és a csűr mögötti kisudvar, szép, szőttes asztalneművel felterítve. De még a házban, a „tiszta szobában" is terítenek, a menyasszony családja és rokonsága számára. Ide tessékelnek be minket „urakat”  is, a tiszteletes úrral egyetemben. Tele az asztal lakodalmai pereccel, ez helyettesíti most a kenyeret és hamarosan felkerül a hagyományos csigaleves, bennefőtt borjúhússal. Hát ez igen ínycsiklandó illatú volna, de — még nem szabad hozzányúlni.

Mert előbb a násznagy „fetszólja" a levest, ilyen szóval:

Milyen jól forgolódának

Élőnkbe ételt hozának.

Itt egyrend tállal a leve

A vendégnek nagyon kedves.

Kanál is van mellé téve

Tányérral van körülvéve.

Hogy az étel meg ne hűljön,

Minden vendég részesüljön.

Mert azt ide azért tevék.

Hogy a vendég ebből egyék.

Lássanak hozzá és vegyék.

Hanem előbb ám imádkozzék.

Itt azután imádság következik, azután a ház gazdája engedélyt ad : „hozzá lehet nyúlni !“

És így következnek a „rendtálak",minden  rendtál előtt a násznagy felszólja az ételt s a gazda illendően megválaszolja. Különösen kedves a töltött  káposztához mondott rigmus:

Itt a jó töltött káposzta

Áldja Isten ki elhozta

Azt is, ki készítette

Mert nagyon jól bérendezte

A lapukat megtöltötte

Kásás-zsíros hússal tömte

Vendég elábe tétette

Mert annak kedvét kereste

Úgy mefgőzte, még feldagadt

Úgy felpuffadt, majd kihasadt

Kést és villát ragadjanak

Tőteléket kapkodjanak

Hasítsák ki, mi van benne

Jó étekkel van ez töltve

Tudom, hogyha megkóstolják

Erősen jónak találják.

Ami igaz is. Mert megkóstoltuk és valóban  erősen jónak találtuk. A versben ugyan nincs megemlékezés a füstölthúsról, de az is igen kitűnőnek találtatott. Sajnos, a vonatunk kora délután indult, nem kóstolhattuk meg a pánkót és nem lehettünk jelen sem a felkontyolásnál sem a vőlegényi ház „asztalánál” , ahol megismétlődnek

- mondják — ugyanezek a játékok és rigmusok, meg a tánc meg a „csujogatás”, de ezt még holnap is folytatják és úgy sem győztük volna végig mi kákabélű városi „urak”.

(Megjelent a Vasárnapi újság 1923. évi 3. számában Kolozsváron)