Szomorúan sír a hegedű,

Ott az óceánon túl.

Mire elér az Óhazába,

Fájdalma rendre elcsitul.

Miért keseregsz bús magyar,

Helyedet tán nem leled?

Hiába kémleled a tájat,

Itt olyan hegy nem terem,

Mint odahaza, az Óhazába.

Szívedet feledted ott.

Hiába itt az álmok országa,

Kedveden nyomot nem hagyott.

Búsulsz egyre s vágyódsz utána,

Számolod csendben a napot.

Írod a palackba zárt üzenetet,

Ceruzád hegye már elkopott.

Aztán vidáman harsan a kürt

Feledtetni akarván hányatott

Sorsod. Magyar ki fújja, míg

Elűzi lelkedből a bánatot.