"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne!"
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
Álmában is hallotta a dudát. Akkor is érzékelte: hat óra. A hét órás dudálásnál már ébren volt, a kávéját szürcsölte. Hozzátartozott a reggeli szertartáshoz a mély, az egész városon átívelő hang, legalább annyira mint a tej a kávéhoz, a rádió gombjának lenyomása, a tükörkép megvizsgálása, a viseletes pongyola még viseletesebb övének a megkötése... Hideg időben tisztábban hallatszott, melegben kissé fojtottan. "Na, fúj a gyár". Ezt a mondatot minden reggel kimondta. Félhangosan. Ez az a mondat, ami biztosan minden házban, lakásban elhangzott a városban, legalább hetente egyszer. Évekig ahhoz igazították az órát. Az ember szeme ösztönszerűen az óralapra rebbent, nyugtázva, hogy pontosan jár vagy sem. Gyermekkorában még több gyár dudált. A kombináton kivül a bőrgyár, a cukorgyár és igen, a számológépgyár is. Ezt sokan vitatják, de biztosan tudja, hogy igaz. Szép volt az a nap, ezért emlékszik pontosan rá. A nyári vakáció első napjaiban apa magával vitte dolgozni. Apa megtehette. Nagyra becsülték szakértelmét, munkásságát, késhetett is, hamarabb elmehetett, semmiért nem szóltak neki. Emlékszik, egészen tisztán emlékszik a műhely illatára. Vaspor, gépzsír, cigaretta, kávé és reggeliben egy kis pálinkaszag keveredett. Bizony, pálinka. Akkoriban sok minden volt, ami ma már el sem képzelhető. Pálinkát mértek a gyárban reggeliben. Persze nem volt ez törvényes akkor sem, de nyílt titokként kezelték. Az elején csak a faluról ingázók hozták a házipálinkát, aztán üzletté nőtte ki magát, s a városiak is hordták a vodkát, a gyenge konyakot. Aznap mikor apa magával vitte, nem késtek el. Abban a pillantaban fújt a gyár, mikor beléptek a kapun. Friss reggel volt, kissé még hideg is, kötött szvetter volt a rövidujjú inge felett. Érdekes, arra a szvetterre is mennyire emlékszik. Finom pihéktől volt bolyhos, de bármennyire is finomak voltak, mégis szúrtak, viszketett a bőre alatta. A gyár az erdő szélére épült. A várostáblát is el kellett hagyni, és három helyről lehetett megközelíteni. Az egyik egy végtelen hosszú lépcső, amit nem lehetett egy szuszra megmászni. A másik egy betonozott út, ott inkább a buszok, autók jártak, és végül a legnépszerűbb: az ösvény. Egy kacskaringós, módszeresen kitaposott ösvény a domboldalon. Az ösvényt használták a legtöbben. Reggel és délben megtelt a felfele baktató munkásokkal. Azóta elegáns villák épültek oda... Metropolisz övezet lett... Nyoma sincs az ösvénynek. Kettőkor is fújt a gyár. Apa szólt: na, kisasszony, letelt az idő, tedd le te is a munkát ( az esztergagépen dolgozhatott, nagyon szerette). Kifelé menet apa tökmagot vett neki a nénitől az erdőszélen, magának napraforgót. Szép volt...és fújt a számológépgyár, ebben egészen biztos a mai napig. Szegény apa azóta az égi esztergapad mellett ül, ott fújja a filtrus kárpáci csípős füstjét. És már nem fúj a gyár... Egyik se. A kisebbek már régen bezártak, az épületek roskadoznak, mint egy-egy kísértetjárta szürke otromba kastélytorony mered a kéményük az égre. Csak a kombinát maradt. Aminek a hatalmas kéményei sárga füstöt okádnak, mintha maga az ördög laboratoriuma lenne a monstrum. Talán az is. Mérgezi a várost, köpi az ammóniát, sokszor megáll a levegőben, sárga ködként, amit a kénköves pokolból küldenek... A közelmúltig még dudált a kombinát. Most elhallgatott. Nem azért mert többé nem gyártja a mérget, nem azért mert megszelídült volna a sátán... Továbbra is gonosz vigyorral ontja a sárga füstöt, de most már csendben. Külföldi befektetőké lett a kombinát, terjedt el a városban a hír. Az emberben felébred a vágy: lerombolni kellene... Eltiporni, legyőzni. De aztán apró porszemnek érzi magát mikor elhalad mellette, és érzi: nem tehet semmit, szívnia kell a mérget magába, elfogadni az elfogadhatatlant, hogy szeretett városát megfojtja a méreg. Pár éve a fákat is írtani kezdték. A régi, öreg, ám egészséges fákat. Az ember azt érzi, hogy gyilkosok kezébe került, akik módszeresen gyilkolják a várost. Míg csupa beton, csupa szürke kő lesz, és ha árnyékot szeretnél behúzodsz egy légkondicionált "mall"-ba...
Már nem hallja a dudát. Valami hiányzik a reggelek szertartásából. Az óra pontosságát a számítógép képernyőjén jelzett idővel egyezteti. Talán többé sohasem mondhatja ki félhangosan: "Na, fúj a gyár"...
Szólj hozzá !
Kedves Hajnalka! Nem tudom, hogy rólam tett-e említést Sófalvi Irén. Mivel kapcsolatban? Talán akkor tudnám :)
Arról én is vitatkoznék Veled, hogy fújt-e a gyár vagy sem, de abban egyetértek, hogy a hosszú cementlépcsőn nehéz volt felmenni.Én majdnem mindig autóbusszal mentem. Lehetséges, hogy Rólad tett említést Sófalvi Irén?
Ha igen, nagyon örülök.
A gyár valóban nem fúj már. A történet az elsö betütöl az utolsóig igaz. Szomorú, hogy ömlik a méreg a városra, konkrétan Marosvásárhelyre. De szomorú az is, hogy már nem hallatszik a duda. Mindig hallottam. Gyerekkoromban, fiatal felnöttként, aztán hazatérve újra...És most már többé nem...Köszönöm, hogy olvasásra érdemesnek találtátok az írásom.
Nagyon ismerős helyzet, ismerős érzések...
...és mennyi "gyár" és mennyi minden nem "fúj" már mindenikünk életében....de sebaj...csak fel a fejjel... írd meg a "megváltást"...hogy reménykedhessünk...ma én holnap az akinek nem fúj a "gyár."....
Üdvözöljük az
Erdélyi magyarok a világban közösségében!
PayPal segítségével
átutalással
nemzetközi átutalással
IBAN számlaszámunk:
HU62 1070 0488 6631 7874 5110 0005
SWIFT/BIC: CIBHHUHB
Az adományozás adómentes.
© 2024 Created by erdelyimagyarok.com. Működteti:
Kattints az EMKA blogra, az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány hivatalos blogjára!
Friss hírek és képes beszámolók akciónkról, aktuális eseményeinkről, leírások az általunk szervezett eseményekről és sok-sok egyéb érdekesség.
A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Erdélyi magyarok a világban –nak.
Csatlakozzon a(z) Erdélyi magyarok a világban hálózathoz