Együttműködés helyett széthúzás. Mit látott Szacsvay Imre a nagyváradi magyarok március 15-i ünnepségén?

Ma reggel szokatlan nyüzsgés zavarta meg lakhelyem, a Körös-part csendes sétányát. Minden évben eljön az a nap, amikor szorgalmas kezek letakarítják az egy év alatt összegyűlt galambürüléket öreg fejemről. Közeleg a nap, a nagybetűs, megmosdatnak, ünneplőbe öltöztetnek.

Nem tehetek róla, de megint az az örömteli izgalom vesz rajtam erőt, amelyet már sok-sok éve ismerek. Azt is tudom, hogy néhány nap múlva ismét a csalódás fog eluralkodni a lelkemen. A forradalom után meghaltam a szabadság álmáért, és azóta is minden évben, újra és újra meghalok.

Minden évben eljönnek hozzám Nagyvárad magyarjai a kegyelet és az emlékezés koszorúival, pártállásra való tekintet nélkül. Körüljárnak, megnéznek, megérintik kő testemet. Próbálják felidézni ki is voltam és sokszor emlegetik, hogy csak egy tollvonás volt a bűnöm. Szemem reménykedve pihen meg a futkározó gyerekeken, akik a jövő és a szabadság letéteményesei. Pártzászlókkal szaladgálnak, játékmackó helyett. A jövő stimmel, valóban ők azok, de a szabadság…?

Maradék reményem is elszáll, amikor gyors, fekete masinákon megérkeznek a nyakkendős politikusok. Ők azok, akik képmutató szónoklataikkal darabokra vágják az egyszerű népet.  Ők azok, akik a megfogyatkozott, maroknyi magyarságot is megosztják. Ha nem lennék szobor, elmennék innen, mert ez nem rólam szól, eszköznek tekintenek csupán. A szabadság eszméje, amelyet képviselek, bilincsbe verve vonaglik pártérdekek és hatalmi harcok között, kenetteljes politikusok száján.

Záróakkordként – nagy ijedelmemre – galambokat eresztenek ki fogságukból, és csak arra tudok gondolni, hogy e cselekedet következményeit a fejemen fogom érezni ismét. Holnap is gyertek és mossatok le, ne büdösödjek jövő márciusig! Takarítsátok el a szemetet, amit hoztok, okoztok egész évben. Akad még letakarítandó terület…

Később a fáklyás menet látványa megvigasztal. Kő lábam megmozdulni érzem, amikor látom, hogy a nép ismét egy nagy egységbe tömörül, megtalálják egymás kezét és ismét egy testként vonul végig az úton, mert tudja, itthon van. Magasztos pillanatok ezek.

Aztán vége lett a megemlékezésnek, a politikusok méltóságteljesen elvonulnak, az emberek szétszélednek, és visszatér a Körös-part békéje.

Egy évig vajon kinek fogok eszébe jutni? A galamboknak…