Édesanyám, mosolyod itt van a szívemben,
a hangod néha megcsendül bennem,
amikor tükörbe nézek, felfedezem néhány
arcvonásod, ha nem is vagyok a kiköpött
másod, tovább viszlek génjeimben.
Elmentél, de itt vagy bennem.
Vér vagyok véredből, hús a húsodból
lélek a lelkedből, szó a szavaidból.
Bölcsőm, forrásom voltál, öled volt a fészek,
karjaidba bújtam, ha bántottak, ha féltem.
Gyermekként azt hittem mi nem szakadunk
el soha, nagyon fájt elhagyni téged,
de a sors néha mostoha, és elfogadtuk
ilyen az élet. Mióta nem vagy, üres a fészek
és soha már nem vársz haza.