Marika csinos leány volt. Enyhe kancsalsága csak növelte báját, sápadt arcbőre már-már úri finomságra vallott. Suttogták is az emberek, hogy a gróf vonásait örökölte. Finom kis keze a kapálás, gyomlálás ellenére is áttetszően vékony maradt, össze se lehetett hasonlítani a tenyeres-talpas falubeli leányokkal. Örökösen vasalt ruhában járt, mint aki éppen templomba készül. Pedig mindössze két rend ruhája volt, de azokra úgy vigyázott, úgy ápolta, hogy mindig újnak, frissen mosottnak, vasaltnak…

                                                                 Alázattal

                                                                 Vesztettem én

                                                                  már százsror

                                                                  száz csatát,

                                                                  nyertem épp…

Húsz éve jártam először a Bodrogköz határ menti részein, s már akkor elbűvölt a táj szépsége, különleges hangulata. Megcsodáltam Karcsa Árpád-kori templomát meg Pácin reneszánsz várkastélyát, de a rövidre szabott idő – csak pár órára ruccantunk át Patakról – akkor nem tette lehetővé a tüzetesebb vizitációt. Most dr. Kovách Antalnak, a karosi hagyományőrzők (ősi…

lélek-Tisza-hullám

végtelen imában

összeforr-elenged

kézen fog s vezet

van hited, kérdezi

s szemlesütött

magyarázkodásod

a szélbe hajítja

és engedi lépteid karcsú

tornyához vezetni

guggoló házak fölött

fehér ujjú égre intés,

benn térdeplő

barna padok

titkai zizegnek

falak kék magányában,

Mária tenyerén

holdfény csorog,

egyszer-volt…

Ültek az öregek a mofettában.

Kint köd ült a csenden de akkora, hogy a harmadik fát látni már nem lehetett.Nyár eleje már rég elmúlott, itt-ott szamóca pirult, néhol lila szemeivel könnyesen kacsintott az ösvényen haladó ember felé. Nem is olyan messze a kis csorgó csobogó hangja évtizedek óta vidámíjta a magányos természetet.

Idilli környéke ez a természetnek, Isten jókedvében teremtette…

Őszi séta

Vágyom a magányt.

Most jó! Minden csendes.

Lágy eső szemez, hangja oly kedves.

Nem fázom!

A tó felszínén apró redők.

Libbenők, némán egybekelők.

Idilli kép.

A végtelen felszínen, nézd!

Egy vadréce keresi kedvesét.

Elnézem soká...

Látom, vízcsepp hízik pici ágon.

Tiszta boldogság e világon.

Minő gazdagság!

Most enyém itt minden. A végtelen tér,

Kitárt karom körbeér.

Már indulok.

Magamhoz…

A tér

  Együtt indulunk a tér közepére, Te meg én. Csodára várunk. Sorban állunk   gombokért.  Fogod a kezem a tér közepén. A vásárhelyi rádió időjóslása bevált,  a tegnapihoz hasonló hőmérsékletet jelzett. Lebbenő szél pásztázza arcunkat. Nem hagyhatjuk   helyünk, pedig lábunk alatt süpped a talaj. Mozog a tér. Foltos lesz a táj. Fogod a kezem a tér közepén. A mozgó téren bősz lovak jelzik fogyó terünk. (Elnézést, nem sikerül megmutatnom a tér közepét, előre nem tudhattam,…

            Egyedül

                        Mikor   két  szív  egyszer  csak  egymásra  talál,

                        Önfeledt  mámorban  terveznek,  s  remélik,

                        Hogy  boldogok  lesznek   egy  életen  át,

                        És  minden  nehézséget  együtt  majd  túlélik.

                        Csodálatos  érzés  szerelmesnek  lenni,

                        Mely  áthatja …

 Kedei Zoltán

Élmény

A festészethez való hozzáállásom alkotói folyamat. Döntő és meghatározó tényezője az élmény, mely nem kötődik tárgyi, természeti képhez, sem eseményhez. Lehet szellemi, akár érzelmi töltetű.  Úgy is lefordíthatnám, hogy a számtalan élményre való odafigyelés a „gondolat-érzelem” laboratóriumában egymásba ötvöződik.

Az élmény képi megformálása nem történik azonnal, sőt, nagy számban vannak olyanok, amelyek évek elteltével…

Gyermekkoromban, a nagyecsedi labdarúgó-csapat sok száz kisfröccsöt látott törzsszurkolói még félig angolul, félig magyarul társalogtak a látottakról. Taccsról és kornerről beszéltek, s mindannyiunk kedvence volt a sziklaszilárd bekk meg az ördöngösen cselező centerhalf. De így volt ez országszerte! Aztán történt valami. Sportújságíróink, mintha összebeszéltek volna, felcsaptak nyelvművelőnek, és elkezdtek magyarul írni-beszélni: bedobásról meg szögletről szóltak, a hátvéd és a középcsatár…

Már legalább tíz éve nem gondoltam rá. Pedig szerintem nem volt átlagos. Például úgy futott, ahogy senki. Az osztályban, de még az iskolában is ő volt a leggyorsabb, még a nyolcadikos román fiúkat is legyőzte, pedig azoknak már a bajuszuk is kezdett nőni. Alacsony volt, mosolygós, nagy, dús hajú fiú. A homlokán mindig gyöngyözött az izzadtság, és amikor a kezével beletúrt a hajába, vicces taréj lett a fején belőle. Igazán aranyos volt. Nagyon szerette azokat a napokat, amikor az iskolában ő…

                                                            Csillagon ért nevetések

                                                            Csillagon ért nevetések

                                                            ajkad ívén fénybogár

                                                            romból a csend

                                                           …

Kedei Zoltán

Műhelytitok

Olvastam valahol: „Ha egy festmény titkát szavakban kimondjuk, a festmény nem festmény többé, és a titok nem titok többé.” Ez, magában műhelytitok is lehetne. Hamvas Béla szerint: „ …az élet akkor magasrendű, ha művészi.” Mennyiben kapcsolódik egybe a művészi a műhelytitokkal?  A poézis mindenható ereje által. A kapcsolatteremtés az értelem nyelvén történik, míg az elrejtett titok az érzelem hullámhosszán bontakozik ki, a…

Egészségi és egyéb problémáim ellenére a tegnapi napig nem nagyon tudtam mi is az igazi félelem vagy szomorúság. Ami számomra két barát elveszítésének felmerült lehetősége lenne. Előre bocsájtom, hogy minden látszat ellenére semmi hátsó szándékom nincs ezzel az írásom közzé tételével, (hogy jó pontokat szerezzek vagy ilyesmi). Az egyedüli oka amiért közzé teszem az-az, hogy aki olvassa tanuljon a példámból.

Hál Istennek semmi tragikus oka nincs annak, hogy elveszíthetem eme két…

Kedei Zoltán

Lent a sátor, fent az oltár

A Lent a sátor, fent az oltár olajfestményemnek Összkép címet is adhattam volna. E festményben a sűrített gondolatok és érzelmek valamennyi vásznamon megtalálhatók. Az örök nagy témákat magammal (-ban) hordom. Meghúzódnak mindennapi gondjaimban.  Kísérnek, hajtanak, magasba röpítenek. Ökölbe…

A LÁTÓEMBER

A látóember megrendelte, kezembe adta

és figyelmeztetett, hogy eldöntötték a tér

közepét. Perverz megmérettetés, akár a film,

lényegtelen, pár szavas fecsegés, némán

kongó szólam, lefelé a lejtőn, mélység

hiányával – holott e nélkül nincs művészet.

Szól a verkli, szűkül a perc, megóvom

voltunkat. Csupaszon, kopottan tiportak

sárba. Ma kezemben a tétel, bár a vágyak

lassan elsorvadnak, eltűnnek a…

                    Emlékszel e még ?

                 Idõs korra az emberben

                 Sok-sok emlék megmarad,

                 S majd köztük keresgélve

                 Megismered önmagad,

                 Amikor a gyermekkorok

                 Emléke tárúl eléd,

                 Kérdezz meg egy játszótársat:

                 Haver emlékszel e még ?

                 A késõbbi rossz tetteidnek

                 Bocsánatát ne…

Kedei Zoltán

Rögeszme

Rava, Párizs, Budapest megbocsátanak, amiért nem őket választottam.

Ravát kényszerből hagytam el.

Budapest kartávolságra várta befogadásomat.

Párizs (?) egészen más, mágikus művészete hívott az új világba.

Vásárhely haza várt.                                     

Hazavártak a korom…

Olvastatókönyvnek nevezi Borcsa János új kötetét egyik méltatója. Munkája első ciklusának Borcsa a beszédes Mesterek címet adta. Akikről könyveik kapcsán ír (a közlés rendjében): Beke György, Cs. Gyimesi Éva, Fábián Ernő, Jancsik Pál, Kántor Lajos, Murvai Olga, Király László, Láng Gusztáv, Méliusz József, Molter Károly, Pomogáts Béla. A második a szintén sokatmondó Barátok címet viseli, benne az idejekorán eltávozott Boér Géza mellett olyan kortárs szerzőket „olvastat” Borcsa tanár úr, mint…